Köszöntjük Somlón! - Az idei Borfesztivál vendége Somló

A Borfesztiválon hazánk egyik legkisebb borvidékével, Somlóval ismerkedhetnek meg a látogatók.

Ha Veszprémből haladunk Magyarország nyugati határa felé, amerre csak nézünk, síkságot látunk mindenütt. A csonka kúp formájú Somló hegy úgy emelkedik ki a tájból, mintha véletlenül került volna oda, talán ezért is nevezi a népnyelv úgy, hogy Isten itt felejtett kalapja. A metaforát egyesek Mikszáthnak, mások Vörösmartynak tulajdonítják, hogy melyikük mondta, nem tudni, de kétségkívül találó. A 432 méter magas tanúhegy uralja a tájat, a felső harmadában a távolról is jól látható bazaltoszlopok, alatta a 350 méteres magasságig felkúszó szőlőültetvények nyújtanak festői látványt. Az alig egy hónapja módosított nevű Somlói-borvidék Magyarország legkisebb történelmi borvidéke, mely a Somló-, a Ság- és a Kis-Somlyó hegy termőhelyeiből áll, amelyeket a közös geológiai eredet és történetiség egyesít. Világszínvonalú, különleges borok születnek itt, amelyek a borászok szakértelme mellett leginkább a termőtájnak köszönhetik egyediségüket.

Legyen az egy pohár víz, egy szem paradicsom vagy érett szeder, ha a Somló, Ság és Kis-Somlyó hegyekről származik, az ízében hordozza a „somlóiság” lényegét. Aki figyelmesen kóstol, ezekben is megérezheti azt a leheletfinom sósságot, amely a vulkáni talajnak köszönhető, és amely a borok ízében időnként határozottabban is megjelenik. 

A szőlőművelés és borkészítés hagyományait a rómaiak honosították meg, majd a honfoglaló magyarok gazdagították ezt a saját szőlőfajtáikkal. A két világ találkozásából új minőség született. Valószínűleg így alakult ki a borvidék két máig gyakori szőlőfajtája, a Furmint és a Hárslevelű. Minden jel szerint a helyi ligeti szőlők és a honfoglaló magyarok által behozott fajták keresztezésének köszönhetjük a Somló mára emblematikussá vált fajtáját, a Juhfarkot is. Az Olaszrizling és a Tramini jóval később, a filoxéravész utáni évtizedekben jelent meg a területen, de ma már hozzátartoznak a borvidék fajta- és ízképéhez.

Furmint, Hárslevelű, Juhfark, Olaszrizling. A Somlói borvidék négy meghatározó szőlőfajtáját szinte minden helyi szőlőskertben megtaláljuk. Mellettük van még jó néhány engedélyezett szőlőfajta, amely a borvidék fehér-, és most már rozé- és vörösborainak, valamint pezsgőinek alapanyagául szolgál.

Töltsünk bár a poharunkba Juhfarkot vagy más szőlőfajtát, annak karaktere mellett szinte minden kóstoláskor előtűnik a „somlóiság” is. A borok illat-és ízvilágban egyaránt felismerhető a termőhely sós, tűzköves jellege, szerkezetében pedig a masszív savtartalom. Ezért is szokás azt mondani, hogy a jó somlói bor az ünnepi töltött káposzta leghűségesebb társa. A stílus kialakításában a fahordós érlelés is szerepet játszik, de a bort szinte soha nem töltik új hordóba, és a kis méretű hordók használata is viszonylag ritka. Ugyanakkor ma már gyakran találkozhatunk tartályos erjesztéssel is.

A somlói a türelmes emberek bora, fiatalon ugyanis ritkán mutat olyan szépségeket és mélységeket, amilyeneket egy korosabb palack rejt. Aki jót akar magának, elfekteti a bort, és kétéves kora előtt nem nyitja ki, vagy a közhiedelemmel ellentétben bátran megvesz egy 4-5 éves Somlóit. Nem kell félni, a somlói borok többsége hosszan érlelhető, és akár egy évtized múlva is tökéletes formában találjuk. Ugyanakkor aki szívesebben kóstol frissebb, fiatalosabb tételeket, ma már az is talál a Somlón ízlésének megfelelő borokat, mivel egyre elterjedtebb a reduktív technológia használata is.

Az a vendég, aki eltölt néhány napot a Somló hegyen, körbejárja a szoknyát, felsétál a romjaiban is méltóságteljes várhoz, megcsodálja a kilátást a csúcsról, beleszippant a tél végén a medvehagyma, tavasszal a virágos mező, ősszel az érett gyümölcsök illatától terhes levegőbe, végig sétál a Ság hegyi geológiai tanösvényen és megtekinti az 5,5-6 millió éve kialudt tűzhányó kibányászott kráterét, megpihen Kis-Somlyón a Királykőnél, és közben meg-megáll a pincészeteknél egy pohár borra, az a vendég már fogalmat alkothat arról, hogy mit jelent a „somlóiság”.

Most mi hoztuk el a Somlót Budapestre abban a reményben, hogy felkeltjük vele a Budavári Borfesztivál közönségének kíváncsiságát. Jöjjön el a 48-as számú, „Somlói összefogás” nevű standunkhoz, ahol 12 pincészet borait kóstolhatja meg, közte Decanter World Wine Awards és más nemzetközi borversenyek aranyérmes borait. Engedje, hogy megérintse egy kicsit a borvidék hangulata. Bízunk benne, hogy legközelebb már a hegyeken találkozunk, a diófák árnyékában, és egy pohár borral a kezünkben együtt csodáljuk a feledhetetlen nyugati naplementét.